Make your own free website on Tripod.com
RICHARD DEAN ANDERSON - CIKKEK, ARTICLES


TV Zone #117, 1999. augusztus
By Steven Eramo

RICHARD DEAN ANDERSON - GATE CRASHER

A nyolcvanas években Richard Dean Anderson az eszes titkos ügynököt MacGyver-t formálta meg. Mostanság földönkívüli rosszfiúkkal harcol, a belevaló de megbízható Jack O'Neill ezredes szerepében.

Jack O'Neill vezeti az SG-1 csapatát, miközben az ősrégi Csillagkapun keresztül idegen bolygókra utaznak. A gonosz Goa'uldok tevékenységének nyomait keresik illetve kapcsolatba lépnek a meglátogatott bolygók lakóival, akik közül sokan a Földről elhurcolt emberek leszármazottai.

Noha már sok mindent játszott szappanoperabeli szexis sebésztől kezdve őrült férjig, mégis a Csillagkapu SG-1 jelenti Anderson belépését a sci-fi világába. “A hitvallásom a következő: “mindent kipróbálok egyszer”, hát jóformán mindent, így képmutató lettem volna, ha azt válaszolom, hogy nem, felejtsék csak el.” - mondja Anderson - “Éppen ideje volt, hogy adjak egy lehetőséget a sci-fi-nek és ez a show tökéletes alkalmat nyújtott ehhez.”

“Nagyon élvezem a párbeszédeket és az egész koncepciót, különösen O’Neill megformálását. Nagy teret kaptam a karakter finomításában és hozzáadhatom az érzékenységemet, a humorérzékemet és intelligenciámat is. Egy színész nem is kérhetne több szabadságot, mint amit én kaptam ennél a sorozatnál. Továbbá, mivel én vagyok az egyik executive producer ezért el vagyok kötelezve a franchise miatt, ami úgymond féken tart engem. Tulajdonképpen, mint azt már mondtam is, ha egy színészt a helyén akarunk tartani, akkor tegyük meg producerré, és akkor hétvégenként nem fog autóversenyezni és repülőgépekből kiugrálni. Ezt hívják felelősségnek! Minden nagyszerűen megy és noha már a harmadik évadot forgatjuk, én mégis azt mondanám, hogy a történet és a karakterek fejlődésének szempontjából még nagyon korai szakaszban járunk.”

John Symes, MGM Worldwide Television Group elnöke, szerezte meg az 1994-es Csillagkapu címűfilm jogait (Kurt Russell főszereplésével, Jack O'Neill-ként) majd ezeket eladta sorozatként a Showtime-nak, és noha eredetileg kétévesre tervezték a sorozatot, ezt már 4 évre változtatták. Andersont maga Symes kereste meg a főszereppel.

“John és én már dolgoztunk együtt a MacGyver-nél, akkoriban még a Paramount Studios-nál volt. Ő vette fel Jonathan Glassner-t és Brad Wright-ot a sorozat kidolgozására [a show executive producerei és írói], majd felhívott engem és azt mondta ’Azt akarom, hogy megcsináld ezt. Csináld meg a házi feladatodat - tudom, hogy így lesz, és gondold át, túlságosan is - biztos vagyok benne, hogy így lesz’, és én így is tettem.” – mondja nevetve – “Többször megnéztem a filmet és láttam benne a rendkívüli lehetőséget egy nagyszerű sorozatra, hiszen benne volt minden, ami az érdeklődés hosszú távú fenntartásához kell. Csak a képzeletünk szabhat határt, de szerencsére nagyon tehetséges és termékeny íróink vannak.’

“Azonban mielőtt elfogadtam volna a szerepet mindenki előtt világossá kellett tennem, hogy semmiképpen sem tudom úgy megformálni Jack O’Neill-t, mint azt Kurt Russell tette. Kurt nagyszerű munkát végzett és neki köszönhető a karakter születése, de ahhoz, hogy átvegyem a szerepet, olyanná kellett formálnom azt, amit élvezetesebb lesz játszani, mint amilyen Kurt-nek lehetett. Volt valami fanyarság O’Neill-ben, amit tudtam, hogy érdemes lenne kiaknázni, továbbá némi szarkazmus és tiszteletlenség a tekintéllyel és különösen a rossz fiúkkal szemben.

“Legelőször némelyeknek túlságosan is komolytalannak tűnt a szerepmegformálásom, így aztán finomítottam rajta és most mindenki elégedettnek látszik azzal, amit csinálok.” – folytatja Anderson – “O’Neill humora sokszor nagyon árnyalt máskor viszont túlzó, és lényegében ez a helyzet velem is. Vagy egy csendes megjegyzés vagy valami nyilvánvaló, szinte oldalba bökés szerű dolog, fontosnak éreztem, hogy némi komolytalanságot vigyek O’Neill személyiségébe. Remélhetőleg a közönség észre fogja venni a csillogást a szememben, amit átengedek még a legárnyaltabb pillanatokban is.

Vissza a munkába

A Csillagkapu SG-1 kétórás bevezető filmje az Istenek gyermekei-ben O'Neill-t nyugállományból hívják vissza, miután a Goa'uld-ok megtámadták a Csillagkaput. Új parancsnokától Hammond tábornoktól (Don S Davis), azt a parancsot kapja, hogy Samantha Carter századossal (Amanda Tapping) vezesse vissza az SG-1-et az Abydos-ra, ahol O'Neill először találkozott az idegenekkel és pusztítsa el az ottani Csillagkaput. Továbbá vissza kell hozniuk Doctor Daniel Jackson-t (Michael Shanks), aki az eredeti küldetést követően a bolygón maradt. O'Neill csapata váratlan segítséget kap Teal'c-től (Christopher Judge), a Goa'uld-okat szolgáló Jaffa-tól, aki végül csatlakozik a SG-1-hez. Az epizód munkálatai sok mindent világossá tettek.

"Mivel ez jelentette a kezdetét a Showtime franchise-ának, ezért lényegében egy mini-nagyfilmet kellett készítenünk speciális effektusokkal, de korlátozott költségvetéssel." – emlékszik vissza a színész - "Így minden probléma, ami együtt jár egy tévém?sor készítésével még tovább nőtt, különösen, hogy meg kellett birkóznunk a kora tavaszi időjárással Vancouver-ben, ahol a sorozatot forgattuk. Számomra a legnagyobb dolog az volt, hogy ismét visszatérjek a régi kerékvágásba. Csináltam azt a furcsa mini-sorozatot és tévéfilmeket, de egy sorozatot készíteni olyan robot, amire szellemileg és fizikailag is felkészültnek kell lenni, így szükségem volt némi akklimatizálódásra.” – mondja kuncogva.

Filmvászonról a képernyőre

"Azóta azt kellett biztosítanunk, hogy a film simán és hihetően kerüljön át a vászonról a képernyőre, ez különösen a Showtime által megcélzott közönség miatt volt fontos. Nem is sejtettem, hogy a mozifilmet ekkora kultusz övezi, és mivel én is hoztam magammal a MacGyver rajongókat, ezért a két csoport együtt biztosította a sorozat sikerét. Ami igazán meglepett engem az az volt, hogy mennyire figyelmesek a sci-fi rajongók és különösen azok, akik a Csillagkaput nézik. Engem gyakran vádoltak azzal, hogy túlzottan alaposan megvizsgálok mindent, ami néha idegesítő lehet a környezetemnek. Ebből következik, hogy az olyan közönséget szeretem, amelyik nemcsak a sorozat vagy elképzelés alapvető hitelességét követi, hanem észreveszi ha valami nem stimmel. Nos, a nézőink nem hagynak minket ellustulni."

Egyike azon kevés dolognak, amit a mozifilmben megtudjuk O'Neill-ről az, hogy lelki sérülést szenvedett, miután a fia, Charlie véletlenül agyonlőtte magát az ezredes fegyverével. O'Neill sohasem bocsátott meg magának és hátat fordított karrierjének, házasságának és az egész világnak, egészen addig, amíg újra aktív szolgálatba nem helyezték, az SG-1 vezetőjeként. A sorozat a Kristálytükör című megindító epizódban foglalkozik az ezredes bűntudatával, amikor egy élő kék kristály felveszi Charlie alakját. Anderson nagyszerű alakítást nyújt a számára kedves történetben.

“A mozifilm O'Neill-t érzelmileg instabil állapotban hagyta lebegni. Azt nem mondom, hogy megoldottuk a problémát ebben az epizódban, de szembenézett egy démonával, amit a fia halála jelentett." - mondja Anderson - "Ez jó volt abból a szempontból, hogy lezárt néhány érzelmileg nyitott szálat a filmből és ugródeszkát jelentett a számomra a sorozatba. Nem felejtjük el a tényt, hogy elvesztette a fiát, de az, hogy legalább kiegyezett a helyzettel lehetővé tette számomra, hogy tovább vigyem a karaktert.

"Élveztem ennek az epizódnak a felvételeit, mivel megvolt benne mindaz, ami a Csillagkaput azzá teszi ami. Volt egy nagyszerű történet némi érzelemmel és egy olyan elképzelés, ami magából a Csillagkapuból származott, így hű maradt a franchise-hoz is. A megvalósítás oldaláról a speciális effektusokkal dolgozni kissé fárasztó volt, de legalább nem olyan nagy, díszes effektek voltak, amelyek háttérbe szorítják, amit el akarsz mondani.

Úgy rohan az idő

"Egy másik kedvenc epizódom az "Úgy rohan az idő", amelyben az általam játszott karakter 40 évestől 100 évesig öregszik." - teszi hozzá Anderson. - "A történet 12 perccel hosszabb volt a megengedettnél, így nagyon meg lett vágva. Nem igazán volt más lehetőségünk és a legtöbb kivágott jelenet arról szólt, hogy O’Neill hogyan próbál alkalmazkodni öregedéséhez, ami igazi színészi kihívást jelentett a számomra. Nagyon nagy kár, hogy az alkotásunkat időkényszer korlátozta, mert úgy érzem, hogy a cselekmény nem lett teljesen kifejtve, de színészként nagyon hálás szerep volt."

Miközben a többi SG csapat teljes mértékben katonákból áll, addig O’Neill csapatában található egy beosztott tiszt, egy civil tudós és egy földönkívüli, ami egészen másfajta vezetést tesz szükségessé. Valamivel oldottabb és bizalmasabb a kapcsolata csapattársaival, ez személyiségének is megfelel ill. inkább a barátainak és egyenrangúaknak tekinti csapattársait. O'Neill kapcsolata Hammond-dal szintén nem konvencionális, de természetesen az ezredes elismeri és tiszteletben tartja a tábornok fennhatóságát, éppúgy mint az SG-1 az ezredesét. Anderson O'Neill kapcsolatát a többi férfi karakterrel nyíltnak, őszintének tartja, de célzást tesz arra, hogy valami mélyebb kialakulhat az ezredes és Carter százados között.

"Michael Shanks és köztem, színészként nagyon jó az összhang és ezt az írók is észrevették, így készséggel ellátnak minket csipkelődő jelentekkel, amit könnyű és szórakoztató eljátszanunk. A Jackson és O'Neill közötti kapcsolat sokban hasonlít a Michael köztem lévő kapcsolatra. Gondtalan és intelligens, noha ő sokkal okosabb nálam. " – mondja nevetve.

Teal'c ő Teal'c és mindenki ennek megfelelően viszonyul hozzá, pragmatikusan. Egyáltalán nincs sok érzelmi adás-vétel vele kapcsolatban, de ezzel ebben az évadba (3. szezon) foglalkozni fogunk és ez pozitív dolog Chris Judge számára. Ő nagyon tehetséges színész és ki akarja tágítani a karakterét, hogy Teal’c személyiségét több oldalról mutathassa be a közönségnek.

O'Neill kapcsolata Hammond tábornokkal alapvetően apa-fiú dolog, mert a tábornok igen türelmes az ezredes tiszteletlenségével szemben," - magyarázza Anderson - "Hammond felismerte, hogy O'Neill potenciálisan veszélyes mégis lazábban kezeli mert azt is tudja, hogy O'Neill nagyon jó abban, amit csinál. Így lehetővé teszi, hogy O’Neill zsenije felszínre jöjjön, de közben tulajdonképpen fedezi is.

"Ami Carter-t és O'Neill-t illeti, az írók folyamatosan figyelik Internet-et és tudják, hogy a közönség sóvárogva várja, hogy szexuális vonzódást lásson e két szereplő között, de most még úgy hisszük, hogy ez túl könnyű választás lenne,” - magyarázza Anderson - "Nem azt mondjuk, hogy a dolgok nem mennek majd valamerre, hanem azt, hogy hiba lenne ebbe a helyzetbe most beleugrani.

"Még április közepén forgattunk egy epizódot, amely egy alternatív valóságban játszódik és ahol a mi O’Neill-ünknek viszonyulnia kellett Carter alternatív változatához. Foglalkoztunk azzal a kettőséggel és érzelmi dilemmával, amelyen O'Neill-nek át kell mennie, hiszen sohasem gondolt igazán Carter-ra szexuális értelemben. Nyilvánvalóan ezzel végül szembe kell néznünk, de most csak az alapozásnál tartunk és morzsákat ejtünk el útközben, amit a közönségnek kell megtalálnia. Noha Jonathan Glassner és Brad Wright mindketten óvatosak akarnak lenni e megközelítéssel, azért figyelnek a nézőkre és ez nem csak eladói szöveg. Így türelmesnek kell lennünk és majd meglátjuk mi fog történni. "

Executive producer

Noha a kamera előtt is bőven van dolga, Anderson talál időt arra, hogy alkotói izmait tovább erősítse a Csillakapu egyik executive producereként. A színész ezt a felelősséget megosztja Glassner-rel és Wright-tal továbbá Michael Greenburg-gel, aki a partnere a Gekko Film Corp produkciós cégükben és amely együtt az MGM-mel és a Glassner/Wright Double Secret Productions-zal, készíti a sorozatot.

"Mivel ennyire benne vagyok a sorozat forgatásában így az előkészítő tervező folyamatnak nem vagyok szerves része," mondja a színész. "Meglehetősen könnyen megy a szövegkönyv szerkesztése ill. finomítása, bár nem én írom őket. Jonathan, Brad, Robert Cooper, Tor Valenza, ill. Heather Ash, aki a legújabb írónk, csak néhányak azok közül akik írják a szövegkönyveket. Így én a társammal, Michael-lel alapvetően szerkesztőként dolgozunk.

"Természetesen, azt nyugodtan mondhatom, hogy én vagyok a kapcsolat a színészek és a produkciós csapat között, ami néha jó dolog és néha nem olyan jó dolog. Felelősséggel tartozom a produkcióért – a show-nak el kell készülnie – ugyanakkor azt is biztosítani akarom, hogy a színészek elégedettek legyenek a szöveggel, a jelmezekkel, a sminkkel és mindazzal, ami befolyásolja a szereplésüket.

"A felvételek után Michael és én beülünk a vágáshoz és megtesszük a javaslatainkat, ezt követően pedig próbálunk segíteni, amiben csak szükséges, hogy minden kész legyen. És körülbelül ez minden, amire időm van. Van egy 11 hónapos kislányom [Wylie Quinn Annarose] és nem akarom aláásni a hitelemet, mint keményen dolgozó, de, őszintén szólva, egy ideig leginkább apa akarok lenni. Mihelyst a Csillagkapu lezárul, pontosan ezt fogom tenni, kiveszek néhány évet és apa leszek.”

Világlátottság

Egy Jazz gitáros apa és egy művész anya gyermekeként, Anderson 1950. január 23-án született és Minneapolis-ban (Minnesota) nőtt fel. 15 évesen felpattant egy Kaliforniába tartó tehervonatra, elbiciklizett Alaszkába és stoppal keresztülutazta az országot "megtéve a haragos fiatalra jellemző kalandos dolgokat," emlékszik vissza. "Alaposan belegondolva tiszta hülye voltam, de szerencsére a szüleimtől elég jó géneket kaptam, ami intelligenciához hasonló dologgal látott el. Nem igazán tudtam, hogy mit akarok csinálni, de éreztem, hogy megvan bennem ez az alkotói késztetés. Sajnos nem volt meg bennem a fegyelem, hogy zenész vagy művész legyek, mint a szüleim. Gyerekként nagyon versenyalkatú voltam így a sportok felé hajlottam ill. bármi felé ami fizikai.

"Mindig arról álmodtam, hogy hivatásos jégkorongozó legyek, de 16 éves koromra mindkét karom eltört és ez igencsak távolivá tette ezt az álmot. Visszagondolva erre ez volt az egyik legjobb dolog, ami velem történt mivel rákényszerített, hogy körülnézzek és felmérjem a helyzetemet, jóval korábban, mint azt mások teszik. Egy nyáron át erdőtüzeket oltottam Dawson Creek-ben, British Columbia-ban és ez alapján azt gondoltam, hogy erdőőr akarok lenni vagy valami olyasmit csinálni, ami a szabadhoz kötődik. Ez biztosan attól volt, hogy Minnesota-ban nőttem fel és a fenyőkátrány ott volt a véremben," - tréfálkozik Anderson - "Akárhogyis, valami végül a művészetek felé taszított."
 

Anderson drámát tanult a St Cloud Állami Egyetemen, Minnesota-ban és az Ohio Egyetemen. 1976-ban Los Angeles felé vette az irányt és hamar szerepet kapott az ABC népszerű szappanoperájában a General Hospital-ban Doktor Jeff Webber-ként. Az általa megformált karakter rövid időn belül igen népszerű lett, segítve színészi karrierje beindulását. Ezután két rövid életű CBS sorozatban szerepelt (Seven Brides for Seven Brothers és a Emerald Point NAS) a MacGyver előtt.

"Elcsépeltnek fog tűnni, amit mondok, de nem érdekel," - mondja nevetve - "Azokra a sorozatokra úgy kell tekintenem, mint átfogó tapasztalatszerzésre. MacGyver szerepét egy olyan napon kaptam meg, amelyiken előtte a Harley-mon motoroztam. Hosszú hajam volt, bőrdzseki, farmer meg minden és majdnem azt mondtam, hogy “A dolgok egyszerűen nem klappolnak itt.” Aztán Henry Winkler [a sorozat társ-producere], John Rich és a Paramount és az ABC emberei megalkották ezt a sorozatot, amelynek a része lettem és ami mára világszerte szólássá vált. Ez teljesen megváltoztatta a jövőmet. Nem is vagyok képes a találgatások területére kalandozni és megtippelni, hogy mi lenne ma velem, ha nincs MacGyver"

Törvény és rend

Noha a MacGyver tette nemzetközi sztárrá, Anderson legkedvesebb televíziós sorozata a kritikusok által is dicsért Legend, egy 1876-ban játszódó szokatlan western sorozat. Anderson Ernest Pratt-et játszotta, egy piás San Francisco-i ponyvaregényírót, aki magára ölti irodalmi teremtménye, Nicodemus Legend “A préri lovagjának” személyiségét. Janos Bartok professzor (John de Lancie) ösztökélésére, aki mindenféle futurisztikus ketyerével látja el, Pratt vonakodva ugyan, de segít fenntartani a rendet és a törvényt a területen.

"Nagyon szórakoztató volt, hogy része voltam a kidolgozási folyamatnak és nagymértékben a karakter megteremtésének is " - lelkesedik Anderson - "Ezt a projektet Mike Piller hozta hozzám és Michael-hez [Greenburg], amikor még a Paramount-hoz kötött szerződés. Mike lebegtette a szövegkönyvet és a stúdió vezetői támogattak minket és ebből lett a Legend. Én a mai napig sajnálom, hogy olyan hamar vége szakadt, mert úgy gondolom, hogy a UPN nem igazán adott lehetőséget arra, hogy közönséget szerezzen. Nagyszerű lehetőségek rejtőztek benne és ez egy olyan teremtményünk volt, amit valóban szerettem csinálni."

50. születésnapjához közeledve Anderson nem is lehetne elégedettebb az életével. Van egy sikeres televíziós sorozata, egy szerető társa, Apryl Prose, és egy egészséges és boldog kicsi lánya. Nem is rossz annak, aki egykor csavargónak tekintette magát.

"Rendkívül szerencsés voltam, hogy a színészetből egzisztenciát és “karriert” teremthettem," - mondja a színész - "Ugyanakkor, az volt vele a probléma, hogy munkamániás voltam. Sosem tudtam biztosan az évek folyamán, hogy miért nem tudok semmit együtt tartani és miért jönnek-mennek a kapcsolatok, amíg rá nem ébredtem, hogy túl sokat dolgozom. Rossz volt a sorrend az értékrendemben. Ez lehetővé tette számomra, hogy igazán értékelni tudjam a tényt miszerint van egy gyönyörű kislányom és 49 évesen, egy új életem. Ez a fizetség azért, amit talán a karrieremnek nevezhetünk és én nagyon hálás vagyok."
___________________
                                                                                                                                                                                                            fordította: Kulcsár Katalin

Eramo, Steven. "Richard Dean Anderson: Gate Crasher." TV Zone. Augusztus, 1999: p. 14-20.

vissza
 

További TV ZONE cikkek:
MICHAEL SHANKS                                     AMANDA TAPPING                              CHRISTOPHER JUDGE