Make your own free website on Tripod.com
RICHARD DEAN ANDERSON – CIKKEK
 

UNIVERSAL SOLDIER

Xpose #38. 1999. szeptember
Írta: Thomasina Gibson

Richard Dean Andersontól valami fontosat megtudni a Stargate SG-1-ről olyan, mint a főgonosz Apophistól elvárni, hogy letegye a fegyvert és békét kössön. Amikor a Stargate kerül szóba, Anderson igencsak rutinos beszélőnek mutatkozik, amikor felvilágosít, milyen kísértést érzett, amikor egy sci-fi sorozat – azóta a legnépszerűbbek közé nőtte ki magát – főszerepét elvállalta., és ráadásul végrehajtó (executive) producerként is dolgozik a produkcióban.

“Azt gondolhatja az ember, hogy egyszer csak megjön az eszem... az én koromban” – kezdi mosolyogva és teljesen igaza van. Egy ilyen fiatalos 48 évestől, mint ő, igazán elvárható lenne, hogy hallgasson az eszére. “De tudtam, hogy már elég régóta vagyok a brancsban, hogy tudjam, mi hogy zajlik. Azonkívül elég kreatív vagyok és van már elég tekintélyem, hogy tudjam, mit vegyek komolyan.” – magyarázza. “Ez és az ok, hogy Michael Greenburg és én már olyan régóta barátok vagyunk és továbbra is együtt kívántunk dolgozni, elegendő volt az igenhez.”
Anderson és Greenburg már régóta barátok és üzleti partnerek. A közös produkciós vállalatukat, a Gekko Filmet akkor alapították, amikor a hét évig futó sikeres sorozat, a MacGyver befejeződött. Közösen készítettek két MacGyver játékfilmet, amelyekben Anderson nemcsak a címszerepet játszotta, hanem mint végrehajtó producer is aktívan dolgozott. Ezt több különféle más projekt is követte, többek közt a rövid életű, de humorban gazdag tévésorozat, a Legend, amely a színész természetes humorérzékét és komikus tehetségét is a felszínre hozta.
“Különösen az angol humort szeretem” – magyarázza. –“Gyerekkoromtól csodáltam az olyan mestereit, mint Terry Thomas, Sir Alec Guinness és Peter Sellers. Nekem is hasonló érzékem van a humorhoz, és igyekszem ezt, ahol csak lehet a munkámban is kihasználni.” Ez a lakonikus humorérzék és a nevetésre való hajlandósága is befolyásolta Andersont az elhatározásában, hogy beszáll a Stargate SG-1-be. Amikor az MGM kérdezte, hogy a MacGyver nagy nemzetközi sikere után érdekli-e egy új sorozat kidolgozása, Anderson több volt, mint lelkes.

“A Stargate-film nagyon tetszett” – meséli – ”Mivel eddig az életben soha nem dolgoztam sci-fivel, őrültség lenne egy ilyen lehetőséget nem kihasználni. Mindenesetre tisztáztam az MGM-mel és a Showtime-mal, hogy a sorozatra a humorommal is rá akarom nyomni a bélyegemet.”
A színész azt a véleményt képviseli, hogy a Stargate SG-1 sikerét ott kell keresni, hogy egyik közreműködő sem veszi magát túl komolyan. “Időről időre foglalkozunk komolyabb témákkal, de magunktól egyfajta szarkasztikus módon közelítjük meg a dolgokat.” Ez a gondtalan átjárás a műfaji korlátok között a Stargate SG-1 számára egyértelműen bevált. Miután a Showtime a sorozatot rögtön két évre vette meg, a folyamatosan növekvő kedveltség mellett a csatorna ezt a szerződést újabb két évvel meghosszabbította. Mikor meg a Stargate SG-1-et az egész világon eladták, más csatornák, így a Sci-fi Channel és a Sky One is kihasználták a lehetőséget, hogy a sorozatot műsorra tűzzék. “Ez mind hihetetlen gyorsan zajlott le” – mondja a fellelkesült Anderson. – “A terjesztés egyenesen fantasztikus, és ami az alkotói oldalt illeti, állandóan tovább fejlődünk. A fantáziánk csupán az egyetlen határ.”

Ami a nemzetközi közönséget illeti, Anderson semmi olyan problémát nem lát, hogy a sorozat az alapjában véve különböző országokban ne jönne át. “A történeteink és a csapat által meglátogatott világok visszatükrözik azt az alapelvet, hogy minden nép, amellyel találkounk, a Földről származik. Ezzel már megvan a nemzetköziség látszata. Kifejlesztjük a saját egyéni nyelvünket, és felhasználunk minden kultúrát és vallást a régi görögökt?l és egyiptomiaktól kezdve a kereszténységig. Úgy találom, nagyon sokoldalúak vagyunk.”
Egy másik oka a sorozat állandó népszerűségének abban található, hogy sose mutatja magát többnek, mint ami. Anderson kitart amellett, hogy a történetekben nincs semmi különleges üzenet elrejtve. “Mindig megpróbáljuk, hogy ne prédikáljunk. Amit csinálunk, az puszta szórakoztatás. A történet magától alakul ki, és én tényleg nem akarok úgy tenni, mintha valahol a háttérben egy belső hang lenne.”
 

Emögött a szerénység mögött azonban egy különösen művelt és sokoldalú személyiség rejtőzik. Mint négy fivér közül a legidősebbnek, Andersonnak el kellett temetnie a profi hokis álmait, amikor mindkét karját eltörte. Nem minden fiatal kortársa pattant volna ekkor kerékpárra, hogy végigbiciklizze Kanadát, hogy elgondolkozzon a jövőjén. A kerékpározás azóta is az egyik szenvedélye. “Ha épp nem dolgozom, minden nap kerékpározom” Ez persze nem jelenti azt, hogy az érdeklődését a hoki iránt feladta volna. “Szeretem ezt a játékot” –vallja be –“Amikor Minnesotában felnőttem, a hoki volt az életem. “Annyira szereti ezt a sportágat, hogy megalapította a Celebrity All Star Hockey teamet – aminek ő a kapitánya – és az olimpiai hokicsapat tiszteletbeli kapitányának is megválasztották. Erre nagyon büszke volt.
A különféle veszélyes sportok jelentik számára a legfőbb kihívást. Amikor nem hokizik, akkor igyekszik ejtőernyőzni, az IROC-2 Camarójával (egy őrült gyors négykerekű) hajtani vagy részt venni egy extrém síversenyen. “Egy kicsit vissza kell fognom magam, mert gondom van a térdemmel. Meg kell fontolnom, mit csinálok.” A víz is a hatalmába keríti. Annak idején egy Sealife Centerben delfinekkel dolgozott, aminél kevesebb veszélyesebb elfoglaltságot lehet találni. “Egy halat tartottam a számmal, úgy, hogy amikor a bálna feljön a vízből, elkaphassa. De egyszer visszahőköltem, és az eredmény egy nagy kék folt volt a homlokomon, ami hetekig látszott. Ezután tulajdonképpen örülhetett, hogy a feje a helyén maradt. Don S. Davis (Hammond tábornok) hozzáteszi: “Ha Richard egy más korban élt volna, biztos felfedező lett volna belőle. Olyan kíváncsi, olyan érdeklődő, annyira szereti a veszélyt és az ismeretlen kihívásokat, hogy biztos ezt csinálná. Belemegy minden kockázatba, amit sok ember az úgynevezett biztonságos világában nem merne vállalni. Ezért rendkívül csodálom őt.”
Don S. Davis jellemzéséből nehéz rájönni, hol végződik Richard Dean Anderson és hol kezdődik Jack O’Neill ezredes. Anderson higgadt szerepalakításában ez a magasan kvalifikált katona, az SG-1 csapat parancsnoka azt a benyomást kelti, hogy a különbség kettejük között nem túl nagy, de a színész ezt egy kissé másképp látja. “O’Neill személyisége a szerzők dolga, én csak a saját módomon finomítottam rajta, és aztán folyton folyvást fejlesztettem.” Anderson még egy dolgot említ, aminek különösen örült, hogy találkozhatott vele. “Volt még egy nyitva maradt szálunk a filmből, ez pedig O’Neill fiának a halála. Ezzel elég megosztott volt a társaság, mire megoldásra jutottunk. Ezért mint színész is hálás vagyok, mert így abba a helyzetbe kerültem, hogy minden irányban kiteljesíthettem magam.”


Milyen irányok vannak még? Ezek még váratnak magukra, csak annyit mond el a harmadik szezonról a végrehajtó producer, hogy néhány igen erős epizód van kilátásban, amelyek az egyes karaktereket és ezek egymáshoz fűződő kapcsolatait érintik majd. Az egyik epizódban, ami a “Point of View” (Nézőpont) címet viseli, O’Neill és Carter egy igen különleges helyzetben talál egymásra, míg a “Learning Curve” című részben O’Neill egy ifjú földönkívüli lánynak segít megtalálni a gyermekkorát. Mindkét esetben – és máskor is – Anderson úgy játssza a jeleneteit, ahogy tőle megszoktuk: ironikusan, halálkomolyan és egy jó adag emberséggel.

(fordítás: Csávás Gabriella)
 
 
 
 
 
 

Vissza: cikkek