MEETING THE UNIVERSAL GOOD GUY -

Richard Dean Anderson, a MacGyver korábbi sztárja és a Stargate SG-1 férfihőse most a hátán fekszik a Burnaby's Bridge Stúdió keskeny folyosóján egy gumilabdát dobálva két fekete labradornak, akik fej-fej mellett rohangásznak, hogy visszavigyék neki a játékot. "Hello, hogy van?" - kérdezi, de meg se moccan. A kutyák, Tugboat és Molly, akik nevüket a Beachcombersből, John Smith producer által kapták, visszaloholnak a labdával és Andersonra vetik magukat. Ő ismlét elhajítja a játékot, mire a többiek fedezékbe vonulnak. Egy közeli CB megszólal és egy munkatárs már üzeni is: a felvétel mindjárt folytatódik a közelben levő stúdióban.

Most Jack O'Neill légierő-ezredest játssza az MGM Stargate SG-1 című TV-sorozatában. Most is rossz fiúk ellen harcol, de az egész univerzumban. Anderson eme sorozata - ő az egyik gyártásvezető amellett, hogy a legprominensebb színész a csapatban - az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerévé nőtte ki magát. Csupán egy év adás után a Stargate SG-1 a legnézettebb fő műsoridős sorozat az amerikai Showtime csatornán. Nemrég újították meg még két szezonra, ami 88 epizódot jelent összesen. Viszont a SCI-Fi Channel is igényt tartana ezután még két évre, ami a Stargate élettartamát 6 évre emelheti.

Hosszú utat kellett megtenni azóta, mióta a vancouveri producer Brad Wright és partnere Jonathan Glassner először fogalmazták meg a gondolatot, hogy egy sorozatot alapozzanak a kritikusok által szidott, de üzletileg sikeres 1994-es filmre, aminek Kurt Russell és James Spader volt a főszereplője. Andersonnak, aki Michael Greenburggel a sorozat társproducere (közös válallkozásuka GEKKO Film Corporation) a Stargate valamiféle révbeérést jelent. Lehetőséget adott neki, hogy elhallgattassa azokat a kritikusokat, akik azt mondták, hogy a MacGyver végével az ő sikere is véget ért, és ráadásul újra abban a városban élhet, amelyet öt évig az otthonának mondott. "Nem fogom letagadni, hogy öregedtem" - mondja Anderson a forgatási szünetben. "Hozzáállás kérdése. Még mindig megvan az a szívós svéd erőm, amivel el tudom viselni a hosszú, fárasztó munkát."

Forgatókönyvek és feljegyzések hevernek szerteszét Anderson lakókocsijában, aki két fontos feladatot is ellát. Végigpillant a következő napi forgatás anyagán BC. ásványvizet kortyolgatva. Semmi különös. "Az extra munkák a producerséggel járnak - kérem ezt tegye idézőjelbe - "terhek", de örömforrások is. Gondolkodtat, eszemben tartja a produkciós folyamat minden elemét. Nem csak "a színész" vagyok, és ez hosszú távon is jó nekem. Kell ez a stimuláció.

Kopognak. CB-k szólnak. Kérdeznek, tanácsolnak. Még fénykorában sem volt ilyen a MacGyver. "A MacGyver ugródeszka volt a karrieremben. Úgy gondolom, csodálatos perspektívákat nyitott meg előttem. Egy hét éves futás volt. ami állandó helyen tartott és nem éreztem magam olyan túl jó színésznek. Túljutottam rajta, és most elég jól érzem magam a bőrömben.

Az ember, aki MacGyver volt, most meglepő bejelentést tesz. "Nem igazán mechanikus a gondolkodásom. De lenyűgöznek a speciális effektusoknál használt technikai eszközök, a tudomány dolgai, a technológiák. Hosszú, unalmas, ismétlődő órákba kerülhet és kerül is, de a show technikai oldala éppannyira érdekel engem, mint amennyire bonyolult, és nem írtam volna alá egy újabb tartós szerződést, ha nem gondolnám, hogy végig tudom csinálni, örömöt tudok találni a mindennapos miniatűr mozik készítésében, hiszen tulajdonképpen ezt csináljuk."

Aztán ott van az eső. A MacGyver alatt Anderson elejtett egy megjegyzést Vancouver nyirkos, sötét teleiről. Ezzel nincs egyedül a TV sorozatsztárok között. -"Hé, (David) Duchovny hívott fel" - meséli élénken Anderson. "Még sose találkoztunk, de közös ismerősökön keresztül megtalált és beszélgettünk telefonon. Azt mondta: Richard, mit tegyek? Állandóan nyaggatnak! Én is így jártam 8 évvel ezelőtt, a MacGyver korai időszakában. Elkövettem azt a hibát, amit ő, hogy őszintén megmondtam a véleményemet Vancouver időjárásáról. Azt mondtam: "Esik, hideg van és nedvesség és kissé sötét tud lenni". Ebből azt vették ki, hogy utálom a várost. Szó szerint így értelmezték az időjárásra tett megjegyzésemet. Azt mondtam Duchovnynak: "Tudod kérlek, nyeld csak le az egészet." Anderson azt mondja, adott néhány tanácsot, miért. "azt mondtam, gondolj arra, amiről ténylegesen beszéltél. Az időjárásról, arról beszélsz. Nem támadtad a kultúrájukat. Nem ástad alá a nemzeti érzéseiket, országszeretetüket vagy ilyesmit. Csak a rohadt időjárásról beszéltél. Erre gondolj! És reméltem, hogy a vancouveriek is így tesznek. Kell, hogy legyen humorérzéked. Legyél büszke arra, hogy itt élsz és mindezt elviseled. Légy büszke arra, hogy sztoikus vagy és szívósan elviseled a hideg, kemény, nedves telet. Ez az igazság."

Anderson észrevett néhány változást a Lower Mainlanden MacGyver napjai óta. "Először is van egy új pálya a Molson Indynek" - mondja pléhpofával. -"persze vannak egyértelmű építészeti változások. Őszintén szólva kulturális téren nem sok minden változott, ami szerintem egy pozitív dolog."

"Az egyik dolog, amiért szeretem Vancouvert és ami miatt megkedveltem az évek alatt, az a kultúrája, meg hogy végig le lehet menni a parton, ha van időm. Intellektuálisan élénkítőnek is találom. Nem az én hazám, de kicsit úgy érzem magam, mint egy örökbefogadott fiú. Szeretem az országot, afféle folytonos szerelmi viszonyban vagyok a várossal, akármit is mondanak a KFOX-beli alakok, akik az elmúlt évtizedben szekáltak. Légyszí, lépjünk túl a témán, fiúk."

Anderson 48 évesen nemrég apa lett. A Varietyben megjelent hír tömör volt és lényegre törő: "Richard Dean Anderson színész és barátnője Apryl Prose kislányt, Wylie Quinn Annarose Andersont üdvözölhettek a világon vasárnap, 1998. augusztus 2-án. Apa, anya és a baba mind jól vannak és boldogok."

"Kutyául viselkedtem" - ismeri el Anderson, mikor fiatal éveiről beszél. "szörnyen hülye voltam. Egyedül szerettem lenni, egész idáig. Az, hogy találkoztam Apryllel és megszületett Wylie, egy folyamat eredménye. Tudatában voltam annak, hogy belül valami történik. Kíméletesebb lett a rálátásom a dolgokra. Nem voltam olyan kemény. Nem voltam már az a munkaőrült. Nem játszottam olyan keményen. Tudom, hogy ez az öregedési folyamat természetes része, a személyes evolúcióé is. Mindig is azt mondtam, hogy imádok gyerekekkel dolgozni, a belvárosi csoportokkal meg mindenféle segélyszervezetekkel, és mindig azt mondtam, hogy szeretnék gyereket. Itt volt a lehetőség és választhattam: vagy elvállalom vagy elhallgatok. Az élet szólított meg."

"És most itt van ez a gyönyörű egészséges baba, aki jelenleg minden érzelem és abszolút öröm forrása. Érzékenyebbé tett saját érzéseim iránt. Felerősített mindent. Kicsit jobban a tudatában vagyok annak, mi folyik körülöttem, már nem vagyok az a sztoikus skandináviai, akire büszke voltam, hogy vagyok, eltitkolva az érzelmeimet. Most, hogy Wylie egy hónapos, azt tapasztalom, hogy a munkám kissé az apaságom útjában áll. De alkalmazkodni kell. hatékonyan kezelni a dolgokat, idomulni a dolgokhoz."

vissza