Make your own free website on Tripod.com

RICHARD DEAN ANDERSON CIKKEK/ARTICLES

RICHARD DEAN ANDERSON ÚJRA KINYITJA A CSILLAGKAPUT (RDA REOPENS THE STARGATE)

írta: Len P. Feldman

Nagyszerű gondolat bejárni más bolygókat űrhajó nélkül. Ez az ígérete az 1994-es csúcsfilmnek, a Stargate-nek (Csillagkapu), amely elénk varázsol egy ősi átjárót a Föld és az Abydos bolygó között. De mi van, ha ez az átjáró más bolygókra is képes utazókat küldeni? Így minden héten más és más bolygót tudunk bejárni. Végy egy olyan karizmatikus sztárt, mint Richard Dean Anderson, hozd vissza az eredeti film néhány legkedvesebb karakterét, adj hozzá pár új szereplőt, biztosíts első osztályú speciális effktusokat, valamint olyan rossz fiúkat, akik átmenetet képeznek ember és földönkívüli között, és máris a kezedben van egy új, főműsoros heti sorozat, a Stargate SG-1. A sorozat első, bevezető epizódja még két órás, mely vasárnap, július 27-én helyi idő szerint 20.00 órakor kerül bemutatásra, majd sorozat többi, egyórás részei augusztus elsejétől péntek esténként kerülnek bemutatásra 22.00 órakor.

A légierő ezredesét Jack O’Neillt (a nevet minden különösebb ok nélkül eggyel több l-lel írják, mint az eredeti filmben) Richard Dean Anderson alakítja, akit a MacGyverből ismerhetünk, és a ki most egy szarkasztikus humorú akcióhőst játszik. Ez jóval könnyedebb karakter, mint amit Kurt Russell játszott az eredeti filmben. “Megmondtam az MGM-nek és a Showtime-nak, hogy semmiképpen nem lesz olyan a karakter, mint ahogyan azt Kurt megformálta” - mondja Anderson - “mert egyrészt én nem tudom olyanra csinálni a hajam.” (Russellnek komoly, katonásra nyírt haja volt) “Másrészt ahogy Kurt játszott” - szünetet tart, keresi a megfelelő szót -“nem humortalanul azért, de az életemnek ezen a pontján, mint színésznek, szükségem van a humor légkörére.”

No nem, mintha a Stargate nem olyasmi lenne, mint a 3rd Rock from the Sun. A film úgy végződött, hogy az egyiptológus Daniel Jackson ott marad a helyiekkel az Abydoson, miután segített O’Neillnek és a szakaszparancsnoknak megállítani a szökni próbáló ál Napisten, Ra űrhajóját, aki egy lelkiismeretlen földönkívüli volt, és aki uralma alatt tartotta azt a testet, amelybe beférkőzött. Most a nyugalomba vonult O’Neillt visszahívják, hogy legyen a vezetője egy felderítő csapatnak, amely új idegenek után kutat, akik átjöttek a csillagkapun azért, hogy elraboljanak egy földi nőt. De azért marad lehetőség a humorra: a másik főszereplő, Amanda Tapping, aki az asztrofizikus Samantha Carter kapitányt játssza, tiszteletet rögtönzött az Anderson által korábban alakított TV hősnek, MacGyvernek, aki hétköznapi tárgyakból az iránytűtől a bombáig bármit képes volt előállítani. “Van egy jelenet” - mondja Amanda - “ahol azt mondtam a vicc kedvéért, hogy tréfáljuk meg az ellenőrzési rendszert a Földi Kapun, MacGyver, csak hogy lássam, Richard mint fog reagálni. És az lett a vége, hogy benne maradt a szövegben!”

A szereplők úgy pihenik ki a meglehetősen fárasztó forgatást, hogy az SG-1 vancouveri díszletein bohóckodnak. “Ez állandóan így van nálam” - ismeri el Anderson “Úgy értem, megpróbálom megtartani a humorérzékemet minden helyzetben, mert ezek a napok nagyon fárasztóak. Én tulajdonképpen egy 47 éves gyerek vagyok. Nem tudok egy helyben maradni és van egy kis viselkedési problémám, ez minden” - mondja tréfásan.

Az olyanok számára, akik bevallottan nem sci-fi rajongók, Anderson képes volt megfogni a Stargate fantasztikus hangulatát, miközben O’Neillt hétköznapi figuraként jeleníti meg. A Star Trek The Next Generation-nel ellentétben itt csodálatos egyensúly van a tudós Jackson (Michael Shanks) és Carter között valamint O’Neill érzékenysége között. “Amikor azt mondom, hogy nem vagyok sci-fi rajongó” - magyarázza Anderson - “akkor az többé-kevésbé azt jelenti, hogy a karrierem során legtöbbször színész voltam, és azt gondoltam, hogy minden akciónak elképzelhetőnek vagy lehetségesnek kell lennie. Tudod, MacGyver kicsit túlfeszítette a húrokat, de azért minden dologban hitelesek voltunk. Egy sci-fiben egy kicsit több hitelességről kell lemondani.”

Az SG-1 speciális effektusai körülbelül annyira hihetőek, mint manapság bármely televíziós effektus: egy másik főszereplő, Christopher Judge már önmagában is egy speciális effektus. Az ő karaktere Teal’c egy földönkívüli “erszényes”, akinek erszényében egy parazita lény lakik, ami időnként kikandikál a hasából. “Én tulajdonképpen egy inkubátor vagyok ezeknek az istenszerű lényeknek a számára, akiknek a túléléshez szükségük van egy befogadó testre. Az első epizódban tizenkét ilyen vámpírt hordtam a testemben... ez egy kicsit felkavaró.”

Az SG-1 koncepciója nem különösebben új. Az 1980-as filmnek, az Időalagútnak is hasonló volt az alapmotívuma és a Sliders című sorozat egy olyan jótevő csapatról szól, akik egy dimenzióugrással az alternatív valóságba siklanak át. “Ez azonban nem siklás” - állítja Shanks - “Mi átlépünk egy kapun. Ez teljesen más.”

A többi sorozattal ellentétben a Stargate SG-1 44 epizódra vállalt kötelezettséget a Showtime-nál. Vajon készen áll Anderson arra, hogy elkezdjen sci-fi gyűlésekre járni és pózolni az O’Neill játékfigura megmintázásához? “Hogy őszinte legyek, engem nem foglalkoztat különösebben, hogy elmenjek egy ilyen gyűlésre azért, hogy eladjak egy pufók játékbabát magamról. És mellesleg” - teszi hozzá - “úgy, ahogy azt a gyakorlatias MacGyver mondaná, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy mennyi lenne ebből az én részesedésem”

Fordította Lajos Mária

Vissza