GENERAL HOSPITAL
Amit Dr. Jeff Webberről tudni kell

A népszerű kórházsorozat az amerikai televízióban 1963-ban indult, és sikere a mai napig tart. Számos neves sztár vállalt benne kisebb-nagyobb szerepet, vagy indult itt a karrierje. Elég csak Demi Moore nevét említeni.
Richard Dean Anderson 1976-ban lépett be a sorozatba, mint fiatal, szimpatikus orvos: Dr. Jeff Webber. A szerepet öt éven keresztül játszotta. Ezzel alapozta meg népszerűségét. Azóta is, ha bármilyen show-műsorban szóba kerül, zajos ováció üdvözli a hajdani Dr. Jeff Webbert. Richard a sorozatban többféle külsővel szerepelt: volt a haja rövid, majd egész hosszú, bajuszt növesztett majd leborotválta. Külsejének ezek a változásai azt jelentették, hogy szerepében önmagát alakította. Saját egyéniségének vonásaival szőtte át Jeff alakját. Jeff mindig határozott, segítőkész, kedves, nagylelkű és szeretetreméltó. Olyan, mint később MacGyver.
Amikor Dr. Jeff Webber Port Charlesba érkezik, egy fiatal orvosnő, Monica Bard, vele óhajt vígasztalódni afeletti bánatában, hogy Jeff bátyja, Rick elhagyta őt, és Afrikába utazott. Jeff örömmel veszi Monica közeledését, és rövidesen meg is kér
i a lány kezét. De amikor Rick váratlanul hazatér Afrikából, Monica válaszút elé kerül. Nem akarja elhagyni Jeffet, aki őszintén és szenvedélyesen szereti, de ő még mindig Ricket szereti.
Az összetört lelkű Jeff végül egy Heather Grant nevű lánnyal kevere
dik zűrzavaros viszonyba. Heather teherbe esik, de terhességét titkolja Jeff elől, mert a férfi változatlanul Monicával kíván élni. Majd Heather elutazik New Yorkba, hogy ott szülje meg Jeff fiát, Steven Larst. Amikor Jeff tudomást szerez a dologról, Heather után utazik, hogy visszavigye magával Port Charlesba, és vele éljen. De a lány már megtette végzetes tettét: lemondott Steven Larsről és inkognitóban örökbe adta. A mit sem sejtő boldog nevelőszülők Diana és Peter Taylor, - mindketten a General Hospitalban dolgoznak - Peter juniornak P.J.-nek keresztelik a kisfiút. Heather azt mondja Jeffnek, hogy a kisfiú meghalt, majd teljesen összetörve mégis visszatér vele Port Charlesba. Miután Jeff feleségül veszi, Heathert csak egy cél vezérli: visszaszerezni a kisfiát. Diana és Peter fenyegető leveleket és telefonokat kap, mígnem egyszer Heather szörnyű vallomást tesz. Ebbe a teherbe ő maga is beleroppan, idegösszeomlást kap, állapota rohamosan romlik és zárt osztályra kerül. Diana férje, Peter sem bírja a megpróbáltatásokat, infarktusban meghal.
Jeff tehetetlenül vívódik. A Heatherrel kötött házasságát jogilag csak öt év múlva bonthatják fel ha addig az asszony állapota nem javul. Ugyanakkor Jeff közel kerül Diana Taylorhoz, aki az ő kisfiát neveli, és Anne Loganh
ez, akit fiának, Jeremynek súlyos balesete után próbál vigasztalni. De szoros kapcsolatot az ötéve várakozási idő miatt egyikükkel sem mer kezdeményezni. Amikor Diana Taylort holtan találják, és a holtteste mellé vérrel fel van írva "Anne" - bebizonyosodik, hogy Heather őrült vágya nem csillapodott, sőt, mindannyian veszélyben vannak Port Charlesban. Jeff hamarosan magához veszi a kisfiát, Steven Larst, és végleg elhagyja a General Hospitalt. Anne követi, de hogy tényleg összejönnek-e, arra a sorozat nem ad választ.

Richard Dean Anderson 1981-ben kiszállt a sorozatból, amelyet öt éven át naponta készített, és naponta volt látható az amerikai televízióban.

english Jeff page
home